2013. augusztus 31., szombat

Back to School

Vagyis esetemben Back to University!

Már rengeteg blogon megjelentek a Back to School-os posztok sok-sok tanáccsal, tippekkel és zsákmányokkal. Én is valami ilyesmit írok most, bár nem csinálok belőle sorozatot, hanem egy posztban írok mindenről, bár tényleg csak pár alap dologról, ami engem is érint.

Most kezdem a 7. félévemet az egyetemen és ha nem lenne a csúszásom, akkor ez lenne az utolsó, de sajnos nem sikerült egy tantárgyam, emiatt pedig csúszok a ráépülő tantárgyakkal.  :/
Na de nem ez a lényeg. :)

Az iskola előtti bevásárlás nálam most kimerült 3db hibajavító rollerben és egy irattartóban. Ez utóbbi nem is igazán szükséges a sulihoz. :D Tollaim vannak, füzeteim is maradtak még tavalyról. 
A három hibajavító szettben volt, 800Ft. Szerintem ez nagyon jó ár értük, nagyon sokáig elég is lesz. Bár a képen még látható a rózsaszín is, de azt tesómmal elcseréltem egy narancssárgára, mert neki az nem tetszik, nekem meg teljesen mindegy. :D
Az irattartó pedig kellett már, mert a régi már elég szakadt volt, ebben pedig több hely is van, 750Ft volt, ha jól emlékszem.
Igazából tényleg csak füzetre és tollakra van szükségem. :)



Az órarendem egész jóra sikerült, hétfőn van több órán és elég későn is végzek, de szerencsére a többi napon csak 2-2 órám lesz. Pénteken pedig nincs is órám, úgyhogy már csütörtök délután haza tudok jönni. Persze ha majd jönnek a ZH-k, akkor nem járkálok minden héten haza. :D

Minden félév elején megfogadom, hogy minden héten átnézem a jegyzeteimet azokból a tárgyakból is, amikből nincs félév közben számonkérés, de mindig elmarad, pedig a saját dolgom könnyíteném meg a vizsgaidőszakban. Bár most inkább olyan tantárgyaim lesznek, amikből hétről hétre készülni kell. 

Persze azt is mindig megfogadom, hogy jobban fogok teljesíteni és többet tanulok, de aztán a végén örülök, hogy sikerül egy-egy tantárgy. 

Hétfőn reggel 8-kor nekem is megkezdődik a tanítás, de bevallom én már várom. Lesz egy kis rendszer ismét az életemben. :)

Ti várjátok a sulit?

2013. augusztus 26., hétfő

My week in pictures

Kicsit megkésve, de ideértem a képekkel. :) Bár hét közben nem voltak bejegyzések, ötleteim vannak, csak most épp nyelvvizsgára készülök, így időm nem nagyon volt. De a vizsga után hozom majd a posztokat. :)

kerti parti :)

vacsi

gyulai vár (augusztus 20.)

fincsi csoki :)

szőlő

új kedvenc :D

ebéd a vonaton

F1 ♥

citrom torta :)

2013. augusztus 18., vasárnap

My week in pictures

ha nyár, akkor dinnye :)

balkezesek világnapja: augusztus 13. :)

hideg kakaó ♥

alszik :)

like-ok *-*

tegnap :)

névnapozás :)

2013. augusztus 13., kedd

Olvastam XII.

René Hoffman: Sebastian Vettel - Út a csúcsra


"Sebastian Vettel neve a legek, a szuperlatívuszok világába repíti az embert: ő a legfiatalabb Forma-1-es világbajnok, gyorsabb, aprólékosabb és precízebb, mint előtte bárki más. Sportolóként elérte azt, ami Michael Schumacher után lehetetlennek tűnt. Sebastian Vettel nemes egyszerűséggel újraértelmezi a Forma-1 világát. Ez ihlette meg a neves sportújságírót, René Hoffmant, aki ebben a kiadványban rendkívüli részletességgel mutatja be azt az embert, aki megtestesíti az autóversenyzés újfajta művészetét. 

Nemcsak a nagy bajnokra fókuszál, hanem a 2012-es szezonra is, amely új kihívásokat tartogatott az ifjú német számára. Az egymás után begyűjtött két világbajnoki cím után a kivételes versenyző olyan kritikaáradattal nézett szembe, amelyek legalább annyit foglalkoztak a gesztusaival és a frizurájával, mint az eredményeivel. Sebastian Vettel viszont soha nem akart mindenki kedvence lenni, ezen még a sikerei sem változtattak. 

A Sebastian Vettellel és más versenyzőkkel való számtalan találkozása és a velük folytatott beszélgetések, valamint a Forma-1 történetével részben drámai, részben csillogó világával kapcsolatos megalapozott ismeretei alapján meséli el René Hoffman azt a történetet, amely bemutatja, hogyan érik az autósport fiatal zsenije magabiztos férfivá és sportolóvá." (moly.hu)

Imádom!
Egy szóval így tudnám összefoglalni. Még Facebook-on láttam meg először, talán valamelyik F1-es oldal poszolta ki a megjelenés előtt kb. egy héttel. 1-2 napot gondolkoztam rajta, de végül előrendeltem a könyvet. A megjelenés (július 18.) után két nappal már a kezemben is tarthattam. Az olvasással viszont vártam a nyaralásig. :D
Nem csupán egy egyszerű Sebastian Vettel életrajzról van szó, sokkal több annál. Persze a fő vonal mégiscsak a háromszoros világbajnok karrierjét követi, de olvashatunk még számtalan érdekes eseményről a a Forma-1 történetének egészéből.
Biztos vagyok benne, hogy még nem egyszer újra fogom olvasni. :)

2013. augusztus 11., vasárnap

My week in pictures

új kedvenc sorozatom :)


The Red Bulletin a 2006-os Magyar Nagydíjról :)

szombat reggel :D

NOTD :)

RB2 :)

unokatesó szülinapja :)

keresztelői ebéd előtt :D


2013. augusztus 9., péntek

Sorozatok 2.

Egyszer volt, hol nem volt (Once Upon A Time)



"Emma Swan talpraesett nő, akinek óvadékügynökként az a feladata, hogy a legdörzsöltebb szökevénynek is a nyomára bukkanjon. Amikor azonban a születésnapján beállít hozzá egy kisfiú, és azt állítja, hogy ő Emma gyereke, akit tíz évvel ezelőtt örökbe adott, Emma alatt megbillen a talaj. Mikor visszaviszi Henryt a nevelőanyjához egy Maine állambeli kisvárosba, Storybrookba, a fiú, aki nyilvánvalóan a mesék megszállottja, azt állítja, hogy egy átok következtében a mesék szereplői ezen a helyen ragadtak úgy, hogy a mesevilág létezéséről sem tudnak. Miután rövid úton összerúgja a port Henry nevelőanyjával, Regina Mills-szel, akinek úgy tűnik, igen nagy hatalma van Storybrookban, Emma úgy dönt, egy időre a városban marad." (port.hu)

A bemutatója keltette fel az érdeklődésemet tavaly a M1-en. Viszont mivel vasárnap este adták, ezért a TV-ben nem tudtam követni. Más alternatíva után kerestem, így a részeket angolul néztem felirattal. Egyáltalán nem bántam meg. :) A második évadot már hétről hétre követtem, szerencsére nem kellett sokat várni a feliratra sem. Általában szerdára már mindig kész volt.
Most éppen ez a sorozat is nyári szüneten van, de ősszel jön a harmadik évad. :)



Ti nézitek? :)

2013. augusztus 7., szerda

Nyaralás

A múlt hetet Zamárdiban töltöttük a családdal. Szerencsére nagyon jó idő volt. :)


Balaton *-*

Hétfő este érkezett egy kisebb vihar, ezért kedden még kicsit borús volt az idő reggel, de dél körül már sütött a nap. Ezen a napon Tihany volt a cél. Megnéztük az Apátságot (mert már régen voltunk :D), utána pedig a Barátlakásokat vettük célba, mert valahogy eddig kimaradtak. El is indultunk, csak a rossz úton, ezért a kikötőhöz érünk le. :D Itt megebédeltünk, majd újult erővel ismét elindultunk és most szerencsésen a Barátlakásoknál kötöttünk ki. Ezután pedig jött egy hosszú séta vissza a révhez. :)


kacsák élvezik a hullámokat :D

tipikus reggelem: kávé és egy kis F1 :)

árnyékban olvasgatás :)

Már nem emlékszem pontosan melyik nap, de az egyik este a Kapitány vendéglőben vacsoráztunk, utána pedig elmentünk még fagyizni. Ez a fagyi valami isteni volt. *-*


egy kis nasi :)

olvastam :)

Utolsó este pedig a Grill büfében vacsoráztunk. Hatalmas mennyiség és nagyon finom volt. :)


Vasárnap délelőtt indultunk haza. Kecskemétnél megálltunk ebédelni a Fekete Gólya étteremben. ekkor volt a Kecskeméti repülőnap is, úgyhogy láttunk néhány repülőt is. :) Ez a hely valami csodálatos. Nekem nagyon tetszett. Tökéletes kiszolgálás, gyönyörű hely és isteni ételek. Kb. így lehetne jellemezni. :)
Joghurtos csirkemell camemberttel, grillezett bazsalikomos gyümölcsökkel és hercegnőburgonyával - már a neve is ínycsiklandozó *-* Nagyon finom volt. Fél adagot kértem, de nekem bőven elég volt. A tálalás is gyönyörű volt.


Tesómmal közösen ettünk desszertet is. :) Sült tejberizs házi eper szörp öntettel. Ez is nagyon ízlett. :)
Ha arra felé jártok próbáljátok ki ezt az éttermet, én csak ajánlani tudom. :)


2013. augusztus 1., csütörtök

Filmek 1.

Tökéletes hang (Pitch Perfect)



"Beca az a fajta lány, aki inkább hallgatja azt, ami a fejhallgatójából jön, mint azt, ami belőled. Amikor megérkezik a főiskolára, világos lesz számára, hogy egyik klikkbe sem passzol bele, ám mégis beleerőltetik egybe, amit magától sosem választott volna: a vagány csajok, a cuki csajok és a fura csajok közé, akiknek egyetlen közös témája az, hogy mennyire szólnak jól, amikor együtt énekelnek ebben a fergeteges új vígjátékban. Beca kiragadja az acapella énekcsoportot az unalomig ismert standardok és tökéletes harmóniák világából, és új mixekbe rángatja bele őket, miközben élet-halál harcot folytatnak az érvényesülésért a főiskolás énekcsoportok könyörtelen világában. Ez vagy a legdögösebb dolog lesz, amit valaha csináltak, vagy a legőrültebb, de leginkább mindkettő." (port.hu)





Még talán márciusban láttam a trailer-t a TV-ben és egyből megfogott, úgyhogy gyorsan utána is néztem és kiderült, hogy az USA-ban még tavaly ősszel vetítették a mozikban. Gyorsan rá is kerestem és megnéztem. Imádom! Egyébként is szeretem az ilyen zenés filmeket és tetszenek a poénok is. Azóta már többször is láttam a filmet.

Ez a kedvencem:


Ti láttátok már? Tetszett?