2013. szeptember 10., kedd

Formula 1 - X-XI-XII.

Kicsit, na jó, nagyon megkéstem a Magyar és a Belga Nagydíj kis összefoglalójával. Az Olasz Nagydíj pedig most hétvégén volt. Külön külön most nem írok róluk. Seb folyamatosan jól teljesít, ezzel pedig egyre növeli előnyét a világbajnoki pontversenyben. :)
Kimi utoljára a Magyar Nagydíjon szerzett pontot, akkor második lett, azóta viszont nem szerzett egyetlen pontot sem, így a világbajnoki cím már elég messze van. 
Nico Hülkenberg pedig az Olasz Nagydíjon a 3. helyről rajtolt és az 5. helyen ért célba értékes pontokat gyűjtve. :)
A Magyar Nagydíj utáni hosszú szünetben persze megindultak az átigazolási pletykák, amikből mára már van hivatalos bejelentés is. Ez pedig az, hogy 2014-től Seb csapattársa Daniel Ricciardo lesz. Én személy szerint szeretem Dan-t és örülök neki, persze míg képben volt Kimi is , addig neki drukkoltam, hogy a Red Bull-hoz kerüljön, de mikor nyilatkozta, hogy megrekedtek a tárgyalások, utána már biztos voltam benne, hogy Dan lesz a befutó. 
Most pedig úgy állunk, hogy elméletileg holnap jelenti be a Ferrari, hogy leszerződtette Kimit a következő szezonra. Ezt már tényként kezeli több szakportál és újságíró is. Ezzel kapcsolatban elég vegyesek az érzéseim. Tekintve a múltban történt dolgokat, nem igazán szeretném ha oda menne. Viszont ha ő úgy gondolja, hogy ez jó lesz neki és ott majd harcban lehet a világbajnoki címért, sőt meg is nyerheti, akkor én támogatom ezt a döntését. Nem titok, hogy nem szeretem a Ferrari-t, soha nem is szerettem és valószínűleg nem is fogom. Holnap minden kiderül. 


Következő futam: Szingapúri Nagydíj (2013.09.22.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése