2013. október 1., kedd

Hello October!

Visszakerestem és utoljára júliusban volt ilyen előző hónapot összefoglaló bejegyzés. Mostantól szeretném ezt is rendszeresíteni a blogon, majd meglátjuk, hogy mennyire fog menni. :)

A szeptember valami eszméletlen gyorsasággal telt el. A hónap elején visszaköltöztem Szegedre és elkezdődött az oktatás az egyetemen. Már a 4. évemet kezdem itt, úgyhogy mondhatni már a megszokott dolgok közé tartozik a heti kétszeri utazás. Kicsit nehéz volt visszarázódni a tanulásba, még úgy is, hogy a nyelvvizsga miatt nyáron is tanultam, bár annyira nem vittem túlzásba, de most már így a hónap végére kezdem utolérni magam. :)

Megérkezett az e-book olvasóm, amiről tervezek egy külön bejegyzést, csak előtte még egy kicsit tesztelgetni szeretném. :)

Moziban is voltam, az unokatesómmal megnéztük a Rush-t. Imádom ezt a filmet. Erről írtam is egy kis bejegyzést. (x)

A legjobb hír szeptemberben az volt, hogy sikerült az angol gazdasági középfokú nyelvvizsgám! Október végén postázzák a bizonyítványokat. Már alig várom, hogy a kezembe foghassam. *-* Aztán persze mehetek vele a TO-ra, hogy felvigyék az ETR-be is, de legalább ez az akadály már elhárult a diplomám elől. :)

Nagyjából ezek történtek az elmúlt hónapban. 

Októberben vár rám pár ZH, egész pontosan kettő, ezen kívül két tantárgyból beadandót kell írni csapatokban. Persze ha már október, akkor a sorozatok nagy részének is most indul az új évada. Van pár bejegyzés ötletem is, úgyhogy azok is előkészítésre, megírásra és persze közzétételre várnak. Úgyhogy unatkozni nem fogok. :)

Már hivatalosan is beköszöntött az ősz is. A fák levelei is egyre inkább sárgák és már hullanak is. Érdekes volt a vonatból látni, hogy ott, ahol még egy hete zöldek voltak a fák és bokrok, most már sárgába hajlanak át a levelek színei. Az idő is borongós, esős és hideg is van. Tipikus őszies időjárás.


Nektek hogy telt a szeptember?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése