2019. július 21., vasárnap

The Reading Rush 2019 - TBR

Instagram
Dominika videójában láttam, hogy jövőhéten indul az egyik könyves kihívás, mégpedig a The Reading Rush. A kihívás korábban még Booktube-a-thon néven futott, de idén új nevet kapott és a szabályok is változtak kicsit. A korábbi névből látható, hogy elsősorban a könyves vloggerek voltak a kihívás résztvevői, de a kihívás egyre szélesebb körben népszerű lett, így a készítők idén átalakították a kihívást, ami így sokkal univerzálisabb lett. 

A kihívás július 22-28. között zajlik és 7 szempont alapján állíthatjuk össze az olvasmánylistánkat. A korábbi évekhez képest könnyítés, hogy nem kell kötelezően 7 könyvet elolvasni, egy könyvet párosíthatunk több szemponthoz is. Én is így tettem és a végleges listámon 5 könyv kapott helyet. 


Na de lássuk is az idei 7 feladatot:

1.: Olvass el egy könyvet, amelynek szerepel a lila szín a borítóján
Ehhez a ponthoz Deirdre Riordan Hall: Sugar című könyvét választottam. Bármilyen könyv hozható ehhez a ponthoz, aminek a borítóján megtalálható egy kis lila, nem kell hogy az egész borító lila legyen.

2.: Olvass el egy könyvet ugyanazon a helyen
Ehhez a ponthoz nagyjából bármelyik könyvet hozhatnám, mert általában ugyanazon a helyen szoktam olvasni. A feladat lényege, hogy az elejétől a végéig ugyanazon a helyen olvassuk el a könyvet, de persze az olvasás megszakítható, nem kell egyszerre az egész könyvet felállás nélkül elolvasni. ;) Én ide Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító című kis képregény gyűjteményét fogom olvasni.

3.: Olvass el egy könyvet, amit már tavaly is terveztél elolvasni
Ide szintén Deirdre Riordan Hall: Sugar című könyvét tervezem olvasni.

4.: Olvasd el egy szerző első könyvét
Ehhez a ponthoz is Sarah Andersen: Felnőni kiábrándító című könyvét olvasom majd.

5.: Olvass el egy könyvet, amelynek főszereplője nem ember
Először kicsit bajban voltam, hogy ide mit is válasszak. Végül J.R.R. Tolkien: A hobbit című regényére esett a választásom.

6.: Olvass el egy könyvet, amelynek címe 5 vagy több szóból áll
Azt hittem, hogy nehezen fogok ehhez a ponthoz könyvet találni, de ránéztem a polcomra és egyértelmű volt a választás. J.K. Rowling - Jack Thorne - John Tiffany: Harry Potter és az elátkozott gyermek című könyvét fogom elolvasni.

7.: Olvass el egy könyvet, amelyből film is készült, majd nézd meg a filmet is
Első körben ide is A hobbitot választottam, de mivel a belőle készült film 3 részes, így végül lemondtam róla. Barátnőm ajánlására végül Melvin Burgess: Billy Elliot című könyvét fogom elolvasni és megnézni a filmet.

Bónusz: Olvass el 7 könyvet
A bónusz pont 7 könyv elolvasása, bár én örülök ha a kitűzött 5 könyvet sikerül elolvasnom a kihívás időtartama alatt.


Ezek mellett lesznek még kisebb kihívások, amik mindig az adott nap fognak kikerülni a hivatalos oldalra.
A kihíváshoz készült egy zóna is a molyon, valamint azt, hogy éppen hogy állok a kihívással ITT tudjátok követni. A kihívás végén pedig egy újabb bejegyzésben beszámolok arról, hogy mennyit sikerült belőle teljesítenem és hogyan éltem meg az egész hetet.

Olvasásra fel! :)

Ti hallottatok a kihívásról? Részt vesztek rajta? 

2 megjegyzés:

  1. Én ezt biztosan elbuknám, nem hogy 7, de 5 könyvet sem tudnék elolvasni szerintem egy hét alatt. :D Gondolom neked is könnyítésnek került bele a Felnőni kiábrándító és az elátkozott gyermek, de még így sem lesz egyszerű szerintem. Drukkolok! :)
    A választottjaid szuperek, csak a Sugart nem olvastam ezek közül:)
    Remélem tetszeni fog a Billy Elliot. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azok elég haladósak lesznek. Azért az is nagy segítség lesz szerintem, hogy pont szabadságon leszek a héten. :D Köszi és az ajánlást is, kíváncsi vagyok ,hogy hogy fog tetszeni. :)

      Törlés