2016. március 24., csütörtök

F1 - Ausztrál Nagydíj

A hétvégén végre elkezdődött a 2016-os Forma 1-es szezon!
Az új szabályok közül talán a legszembetűnőbb az időmérő rendszerének megváltoztatása volt. Elsőre még talán jó ötletnek tűnhetett, de egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Olyannyira nem, hogy másnapra el is törölték. Viszont ennek ellenére még Bahrein-ben még e szerint a rendszer szerint fog még lezajlani az időmérő.

A futam maga viszont egész izgalmasra sikerült (bár inkább csak az első fele). A két Ferrari nagyon jól rajtolt, megelőzték mindkét Mercedest. Majd nem sokkal később Fernando Alonso és Esteban Gutiérrez ütközött, ami miatt félbe is kellett szakítani a versenyt. Kimi sajnos nem sokkal az újraindítás után műszaki hiba miatt kiesett. A futamot végül Nico Rosberg nyerte, Hamilton lett a második, míg a dobogó legalsó fokára Seb állhatott fel.










Következő futam: Bahrein-i Nagydíj (2016.04.03.)

2016. március 13., vasárnap

My month in pictures

Március közepéhez közeledve igencsak illene összefoglalni a februárt képek formájában is. 


Akadt néhány csodaszép naplemente a hónap során. Elkísértem az egyik csoporttársam tetováltatni, utána pedig elmentünk ebédelni. Az egyik hétfő este szaktalit tartottunk, hogy kicsit jobban összekovácsolódjon a kis csapatunk. Az abszolút kedvenc számom ez volt a hónapban, de többet is linkeltem a kedvences bejegyzés végén.


Olvasás szempontjából a február szuper volt! Öt és fél könyvet sikerült elolvasnom, amivel elégedett vagyok, ebből egyet ráadásul angolul. 

Februárban olvasott könyvek:
Rachel Hawkins: Hex Hall
Rachel Hawkins: Demonglass – Démonüveg
Rachel Hawkins: Spell Bound
Kylie Scott: Lick – Taktus
Hercsel Adél: Magyar szeretők
Erik Axl Sund: Éhség (ezt tegnap fejeztem be:))

Ezen kívül persze a legtöbb időmet az egyetemen töltöttem. Ez a félév már most nehezebbnek bizonyul, mint az előző volt. Persze az órarendem sem a legjobb, szinte minden nap estig óráim vannak, de nem panaszkodom, mert magát a szakot és a csoporttársakat is szeretem. :)

Nektek hogy telt a február?:)