2018. január 21., vasárnap

2017 könyvekben



Imádom, hogy a Goodreads minden év végén készít egy oldalt, ahol az adott évben olvasott könyvek statisztikáit összegzi infografikákkal megspékelve. Ebből hoztam most egy kis válogatást.


Sikerül elérnem a 2017-re kitűzött célt, vagyis az 50 könyv elolvasását, aminek nagyon örülök. Ez nagyjából 16198 oldalnak felel meg. Bár ennél valamivel többet olvastam, mert rendszeresen előveszek néhány kedvenc könyvet és beleolvasgatok esténként.


A legrövidebb könyv A kis herceg volt, a maga 92 oldalával. Bár rövid kis könyvről van szó, ennek ellenére tartalmas történet, rengeteg fontos mondanivalóval. A leghosszabb könyv oldalszámban és olvasási időben is a Sárkányok tánca volt. Elég lassan haladtam vele, az eleje valahogy nem kötött le, így sok már könyvet is elolvastam mellette/közben, de amikor megjött a hangulatom hozzá, akkor szinte pörögtek az oldalak. 



Az 50 könyvben akadt néhány újraolvasás is, de új kedvencekre is találtam az év során. Ilyen volt például Erin Watt-tól a Papír hercegnő, J. Lynn-től (J. L. Armentrout) a Várok rád és a Légy mellettem. Nagyon szerettem még Sarah Andersen képregényeit, a Felnőni kiábrándítót és a Puha boldog puffancsot. Karácsony előtt pedig a legjobb ráhangolódást J. R. R. Tolkien Karácsonyi levelek gyűjteménye adta számomra. Műfajok tekintetében nagyjából kettő volt a meghatárózó, a new adult könyvek és a krimi/thriller/pszichotrillerek.


2018-ra szintén 50 könyv elolvasását tűztem ki célul a Goodreads Reading Challenge-en, meglátjuk majd, hogy idén is sikerül-e. Azt, hogy éppen hogy állok és az aktuálisan olvasott könyvemet is nyomon tudjátok követni itt az oldalsávban, illetve követhettek molyon vagy Goodreads-en is.

Ti tűztetek ki olvasással kapcsolatos célt 2018-ra?

2018. január 10., szerda

Egyszer volt, hol nem volt...

Talán ez a kis mesebeli mondás jellemzi a legjobban a blogom 2017-es évét, már ami a bejegyzéseket illeti. De ebből is inkább a 'nem volt'.

Kisebb-nagyobb megszakításokkal 2008 júniusa óta írok blogot (azóta már több szolgáltatót is bejártam), ami a legelején ténylegesen naplóként funkcionált, de nagyjából ez a vonal megmaradt a későbbiekben is. Eddig akárhányszor abbahagytam, mindig rá kellett jönnöm, hogy hiányzik. Persze sosem volt célom vele, hogy ismerjék és sokan kövessék, csak egyszerűen jól esett leülni és foglalkozni egy kicsit az oldallal. Sőt jórészt inkább magamnak írtam, illetve annaka maroknyi kis olvasónak, akik idetévedtek az oldalra. Így most újra itt vagyok, de nem ígérgetek semmit, nem írom ide, hogy heti/havi hány bejegyzést tervezek, hanem hagyom, hogy minden menjen a maga útján. Persze terveim vannak, szeretném is csinálni, aztán meg persze majd kiderül, hogy a megvalósítás része mennyire fog működni.

A régi olvasóimnak (már ha maradt még valaki) üdv újra itt, az újaknak pedig üdv itt nálam! :)