2014. április 7., hétfő

Formula 1 - III.

Bahrein-i Nagydíj

A szezon harmadik futamán sem volt túl változatos a dobogó. A Mercedesek még mindig fényévekkel a mezőny előtt járnak, ami számomra már kezd unalmas lenni, pedig még csak három futamon vagyunk túl. Az új szabályoktól nem igazán azt vártam, hogy majd azon kell csak izgulni, hogy kié lesz a harmadik hely, mert az első kettőt már kibérelték.
 A futamot Lewis Hamilton nyerte, Nico Rosberg lett a második, a dobogó alsó fokára pedig Sergio Perez állhatott fel.
Daniel a negyedik, Nico Hülkenberg az ötödik, Seb a hatodik, míg Kimi a tizedik helyen fejezte be a versenyt.
Egyébként jó kis futam volt, tele sok-sok előzéssel és akcióval. Na meg persze egy nagyon ijesztő balesettel, de szerencsére Esteban-nak nem lett semmi komoly baja. Bár én Maldonadot simán eltiltottam volna a következő futamtól, de csak 5 rajthelyes büntetést kapott és 3 büntetőpontot. Más kevesebbért is nagyobb büntetést kapott, nem túl következetes ilyen téren az FIA.







Következő futam: Kínai Nagydíj (2014.04.20.)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése