Múlt vasárnap én is részt vettem a 2015-ös Digital Divas blogger konferencián, sok-sok blogger és nem blogger lánnyal együtt.
Mivel Szegedről elég hosszú az út, így viszonylag korán kellett indulnom. A helyi járatos buszra ávrva ilyen csodaszép napfelkeltét nézegetve próbáltam ébredezni. A vasútállomáson találkoztam
Ramival és
Andival, onnan pedig együtt vonatoztunk fel Budapestre. A pályaudvaron már várt minket
Panni, majd egy kis metrózás után
Kamival és
Ágival kiegészülve folytattuk utunkat a helyszínre, ahol
Ritáék már vártak minket. Idén a rendezvénynek a Larus Étterem és Rendezvényközpont adott helyet. A megérkezéskor kaptunk egy a nevünkkel ellátott kis nyakba akasztható kártyát, leadtuk a kabátunkat, majd szinte rögtön helyet is foglaltunk, mert kezdődtek is az előadások. A székeken mindenkit egy programlista, jegyzetfüzet és toll várt.
Az első előadásblokkban hallhattunk többek között arról, hogy
milyen is egy trendi blog,
mennyibe is kerül egyáltalán elindítani egy blogot, majd ezt a témát egy kerekasztal beszélgetés keretében tovább boncolgatva még több információt kaptunk a témáról. Ezután a 2015-ös
Ki mit Tube nyertese Beni lépett a színpadra, aki egy kis verssel
(nem nagyon vagyok otthon a slam műfajában) készült nekünk, majd Lilu beszélgetett egy kicsit vele. A blokk utolsó előadásában arról hallottunk, hogy
hogyan lehetünk sikeresek a YouTube-on. Ezután következett az ebédszünet, ahol remek kiszolgálás mellett isteni finom ételekkel és desszertekkel vártak minket. A nap folyamán nagyon finom kávékat is ittunk
(én 3-at is :D), amire a barista fiúk szebbnél szebb mintákat készítettek.
A szünetben sem maradtunk ám újabb impulzusok nélkül, amellett, hogy tudtunk beszélgetni a többi blogger lánnyal is, több cég is jelen volt, így többek között készíthettünk a saját arcképünkkel ellátott
coca-colás üveget, a
Fashiondays kis standjánál egy regisztrációért cserébe pedig körömlakk járt. Emellett jelen volt még a
Deichmann és a
Schwarzkopf is, na meg persze tuti kifelejtettem valakit/valakiket a felsorolásból.
A szünet után
Takács Nóra és az operatőre,
Gábor mesélt nekünk
a tökéletes beauty videó rejtelmeiről, majd ezután
Dr. Csécsei Roland előadása következett arról, hogy
miről van jogunk blogolni, miket tehetünk közzé a saját blogunkon. Nekem ez volt a kedvencem az előadások közül. Nagyon tetszett, hogy interaktív volt, a feltett kérdésekre zöld-narancssárga-piros kártyák felmutatásával adtunk választ. Szerintem ez az előadás lehetett volna egy picit hosszabb is, én még szívesen hallgattam volna tovább. Ezután ismét egy kerekasztal beszélgetés következett, melynek témája az anyagiakról szólt, vagyis hogy
mennyit lehet keresni a blogolással. Ezt követően
Demény és az őt megszólaltató
Magos Judit lépett a színpadra, aki arról mesélt nekünk, hogyan is lehet egy
blogból bestseller, miközben Demény felfedezte magának a termet és a közönséget jutalomfalatok után kutatva. Ennek a blokknak az előadássorozatát egy angol nyelvű előadás zárta, amelyben a
divat kommunikálásáról kaptunk tippeket.
Egy rövid szünet után kezdődött az előadások harmadik része, amit az
Instagram meghódításáról szóló kerekasztal beszélgetés nyitott. Utána
Fördős Zétől tudhattuk meg, hogyan is jutott el a
blogtól az RTL Klubig. Az utolsó előadás és kerekasztal beszélgetés témája a multik és a bloggerek kapcsolatát boncolgatta.Ezután pedig következett a díjátadó, amit mindenki izgatottan várt. A díjazottak:
Az év divatbloggere: Fifty pairs of shoes
Az év szépségbloggere: Enntrance
Az év vloggere: Inspirációk lakberendezéshez
Az év feltörekvő bloggere: Chloe from The Woods
Az év legdizájnosabb blogja: PandArte
Közönségdíj: Viszkok Fruzsi
Távozáskor a kabátunkkal együtt kaptunk egy kis ajándékot is, majd elindultunk hazafelé. A Westendben még vettünk az útra egy kis vacsit, majd kissé megfogyatkozva, Ramival visszavonatoztunk Szegedre, majd ő még onnan tovább haza.
Szuper nap volt, nagyon tetszett az egész, rengeteg információt, tippet és tanácsot kaptunk. Remélem, hogy jövőre is megrendezésre kerül a Digital Divas és újra részt tudok venni rajta! Innen is köszönöm az Avonnak és a Cosmopolitannak a szervezést!