2016. február 28., vasárnap

Februári kedvencek

Az új szemeszterek első hónapjai már-már hagyományosan káoszba fulladnak nálam. A vizsgaidőszak viszonylagos lazasága után - már ami az időbeosztást illeti-, kicsit nehezen szoktam visszarázódni a időpontokhoz kötött órára járásba, amin  persze az sem segített, hogy ebben a félévben 2 olyan nap is van, amikor reggeltől estig órám van. A kedvenceket összegyűjteni persze így is sikerült, de más bejegyzés ebben a hónapban nem született. De mostanra úgy érzem, hogy nagyjából sikerült kialakítani a heti kis rutinomat.


Már többször is szerepeltek a kedvences bejegyzésben Yves Rocher tusfürdők, ebben a hónapban a gránátalmás került ide. Nagyon szeretem, mert friss, de mégis édeskés illata van és gyönyörű a színe is. Emellett pedig még a bőröm sem szárítja. Bár nem olcsó (5-600 ft, akciótól függően), de néha belefér. Eddig még szinte csak tusfürdőket próbáltam a márkától, de legutóbb bekerült a kosaramba egy karitévajas ajakbalzsam is. Bár minden este és reggel a Carmex-et használom, napközbeni táskábadobós ajakápolónak nálam tökéletesen bevált. A kettő együtt nálam remekül működik, főleg, hogy már nincs az a nagyon hideg. 


A vizsgák után végre volt időm olvasni. A februárban olvasott könyvek közül Rachel Hawkins Hex Hall trilógiája lett a kedvencem. Magyarul még csak az első két kötet jelent meg, de ha jól tudom akkor valamikor tavasszal megjelenik a harmadik is. Ezek tükrében a harmadik részt angolul olvastam el. 
Az első rész fülszövege:
"„A sötét boszorkányok nagy tettekre képesek.”
Négy évvel korábban Sophie Mercer rádöbbent, hogy boszorkány, amiből természetesen jó pár kalamajka származott. 
Egy napon aztán, amikor Sophie egyik bűbája meglehetősen rosszul sült el a szalagavató bálon, apja úgy döntött, felügyeletre szorul. A Hex Hallba, egy világtól elzárt nevelőotthonba küldte őt, ami a problémás viselkedésű prodigiumok (vagyis boszorkányok, tündérek és alakváltók) gyűjtőhelye. 
A hasonszőrű csodabogár tinikkel töltött első nap végére Sophie szép kis listával dicsekedhetett: 
– három erős, szupermodell-kinézetű ellenséget szerzett, 
– egy szívdöglesztő boszorkánymester iránt érzett bimbózó szerelmet, 
– egy ijesztő kísértet kezdte követni, 
– és kapott egy szobatársat, akiről kiderült, hogy a suli leggyűlöltebb diákja és ráadásul vámpír. 
A legrosszabb azonban akkor következett be, amikor Sophie rádöbbent, hogy a diáktámadások első számú gyanúsítottja az ő szobatársa és egyetlen barátja. 
A vérfagyasztó rejtélyek egyre sokasodtak, és Sophie kénytelen volt felkészülnie a legnagyobb fenyegetésre, hogy egy ősi, titkos társaság mindent megtesz azért, hogy elpusztítsa a prodigiumokat – kiváltképp őt." (moly.hu)
A Bomlás után valami könnyedebb kis történetre vágytam, így esett a választásom a Hex Hall-ra, és nem is tévedtem. Egy könnyed kis boszorkányos-alakváltós-tündéres történet, de mégis van benne  egy kis bonyodalom, szerelmi háromszög és fordulatok. Sophie humorát és szarkazmusát pedig imádtam.


Február elején találtam rá a Telenovela című sorozatra, aminek a főszereplője Eva Longoria. Az első rész megnézése után kedvencemmé vált a sorozat, aminek az első évada 11 részből áll. Kb. 20 percesek a részek, így gyorsan lehet haladni velük. A történet egy telenovella készítését és a színészek mindennapjait mutatja be, tele viccesebbnél viccesebb szituációkkal, párbeszédekkel. 

Kedvenc zenéim a hónapban:

Mik voltak a Ti kedvenceitek februárban? :)

2 megjegyzés:

  1. A tusfürdőket én is imádom az Yves Rocher-től! :) Nekem az Avon lakkok voltam most befutók! :)
    Erről a sorozatról még nem hallottam, majd meglesek egy pár részt.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Eddig csak pár darab Avon lakkot szereztem be, de én is szeretem őket. :)

      Törlés