Egy újabb bejegyzés-sorozatot szeretnék elindítani itt a blogon, ami egyfajta visszatekintés lenne az előző hónapokban olvasott könyvekről. Az olvasás illetve a könyvek elég régóta fontos szerepet játszanak az életemben. Imádok olvasni, bár van amikor csak nagyon kevés időm jut rá és van olyan is, amikor kedvem nincs hozzá, de azt hiszem egy így van jól. A blogon már volt régebben néhány könyves bejegyzés TAG vagy értékelés formájában, ezeket ide kattintva találjátok.
Augusztusban összesen 6 db könyvet olvastam, ennek nagy része újraolvasás volt, egy trilógiát és egy sorozatot is sikerült befejeznem.
Jennifer A. Nielsen Hatalom trilógiájának a végére értem. Tetszett ez a kis kalandos fantasy regény-sorozat, bár a második kötet annyira nem, de összességében egy fordulatos, eseménydús sorozat. Magamtól lehet nem olvastam volna el. Az első részt még egy régebbi Blogturnés nyereményjátékon nyertem és érdekelt a folytatás is. Nem én vagyok a célközönsége, de klassz kikapcsolódás volt.
Kiera Cass A párválasztó sorozatának is elolvastam az utolsó kötetét. Az első három részt nagyon szerettem, a negyedik és az ötödik részt is szerettem, bár talán kicsit kevésbé, mint az első hármat. A sorozat két részre osztható, az első három könyvben Maxon herceg párválasztójának lehetünk szemtanúi, míg az utolsó két könyvben Eadlyn hercegnőt kísérhetjük végig ezen az úton.
Szerintem senkinek nem kell bemutatni J. K. Rowling Harry Potter sorozatát. Augusztusban az RTL Klubon két hétvégén leadták a Halál ereklyéi 1. és 2. részét, ami meghozta a kedvem a sokadik újraolvasáshoz. Augusztusba az első négy kötet fért bele.
Ti mit olvastatok augusztusban? Ezek közül olvastátok már valamelyiket? Olvastok most valamit? :)