2016. május 1., vasárnap

Márciusi - áprilisi kedvencek

Az előző hónap végén elmaradt a kedvences bejegyzés, ennek pedig az az egyszerű oka volt, hogy nem gyűlt össze annyi dolog, hogy szülessen belőlük egy bejegyzés. Így a két hónap kedvenceit most összevontan hoztam el.


A legeslegnagyobb kedvencem Beni volt (és lesz). Ő egy (jelenleg 9 hetes) törpe tacskó kisfiú, aki bearanyozza a mindennapjainkat (esetemben, sajnos csak a hétvégéket). ♥


Sminktermékek közül egy új és egy visszatérő kedvenc kapott most helyet a bejegyzésben. Az új a Catrice Liquid Camouflage folyékony korrektora a 020-as light beige árnyalatban. Imádom, ez a képen is látszik, mert már jócskán fogyott belőle. Szuper a fedése (1,5 órányi alvás után szem alatti karikákon tesztelve! :D), a szem alatti karikákon kívül  bőrhibákra is használom és nagyon meg vagyok vele elégedve. A visszatérő kedvencem pedig a Garnier olajmentes BB kréme. Hétköznapokra nekem bőven elég az a fedés, amit nyújt. Most kisebb kalandozások után, újra visszatértem hozzá.

Már többször is említettem itt a blogon, hogy szeretem a történelmet és bár ilyen még nem volt, de most két blogot is hoztam, amiket előszeretettel olvasgattam az elmúlt két hónapban. Gondolom már rájöttetek, hogy történelemmel kapcsolatosak. Az egyik az 'Amiről a történelemkönyvek nem írnak' a másik pedig a 'Ritkán látható történelem'. Érdemes vetni rájuk egy pillantást, mert szuper jó és érdekes bejegyzéseket szoktak kitenni.

A zenék terén is volt néhány kedvencem:
Black Veil Brides - In The End
Ella Mae Bowen - Holding Out For a Hero
Eluveitie - A Rose For Epona
Eluveitie - The Call Of The Mountains

Nektek mik voltak a kedvenceitek?:)

2 megjegyzés: