2013. január 10., csütörtök

Little shopping

Tegnap a vizsgám után (ami már a 3. volt a héten) úgy gondoltam, hogy megérdemlek egy kis pihenést és elmentem egy kicsit vásárolni. Bár ez inkább az a céltudatosabb fajta volt, mintsem a 'menjünk be mindenhová nézelődni' fajta. Volt egy kész kis listám fejben, hogy miket akarok beszerezni, de persze ezek mellett landolt még pár dolog. 

Az első dolog egy új pénztárca volt. Nálam általában a patent szokta megadni magát, túl sok mindent pakolok bele. :D De persze most is egy patentosat választottam. A fő szempontom az volt, hogy hosszúkás legyen, illetve legyenek a kártyáknak kis rekeszek, de lehetőleg olyanok, amikbe bele is férnek. Igazából feketében gondolkodtam, de megtetszett ez az arany-pezsgő szín. Szerintem a kis szívecskék is nagyon aranyosak. Belül pedig cuki pöttyös. :)


Utána bementem a DM-be hajlakkért, de nem tudtam otthagyni ezt a tusfürdőt sem. A másik fajtát már próbáltam, el is fogyott, de ennek az illata jobban tetszik. :)


Majd következett a Rossmann. Itt vettem két körömlakkot. Az egyik a 120-as cookie love, amit ki fognak vonni a forgalomból. Már régebben is nézegettem, de most sikerült meg is szereznem. Inkább nem vártam meg míg leakciózzák, mert mire odajutnék biztos, hogy nem lenne már belőle. A másik pedig a 04-es iced latte a Nude Glam kollekcióból. Ez az árnyalat már megvolt nekem, de az már használhatatlan és nincs is sok már benne, viszont nagyon szeretem, úgyhogy most pótoltam. Illetve még egy Isana ajakápoló is bekerült a kosárba.
A fülhallgatót pedig a Media Markt-ban vettem. A réginek hol szól ez egyik része, hol nem, úgyhogy ezt is pótolnom kellett, bár most elég sokáig bírta. Régen kb. 3 havonta újat kellett vennem, mert tönkrementek. :D


(A képek kattintásra megnőnek. :))

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése