2013. január 2., szerda

First in 2013


Első poszt az új évben. Hihetetlen milyen gyorsan eltelt egy év. Tele volt sok szép pillanattal, de most nem szeretném felsorolni őket, mert biztos, hogy rengeteget kihagynék. Valamilyen szinten örülök, hogy véget ért az év és 2013-ra úgy tekintek, mintha tiszta lappal kezdenék mindent. 
Nem vagyok az a típus, aki fogadalmakat tesz az új év elején. Nem igazán szeretek megfogadni semmit, mert  nagy valószínűséggel nem tartanám őket be egy idő után. De persze azért van pár dolog amin szeretnék változtatni, továbbra is vannak céljaim, és hiszem, hogy fogadalmak nélkül is sikerül megvalósítanom őket.
Ez igazából egy ilyen évkezdő poszt lett, hogy mégis legyen valami kezdete a dolognak. :)


Ti szoktatok fogadalmakat tenni? Ha igen, mit fogadtatok meg?

2 megjegyzés:

  1. Én sem szoktam, mert sosem tartom be őket. Illetve úgy vagyok vele, hogyha valamin változtatni akarok, akkor azt év közben is megtehetem :)

    VálaszTörlés