Harry Potter és a Titkok Kamrája
"Harry Potter varázslónak született. Második tanéve a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában éppen olyan eseménydúsnak bizonyul, mint amilyen az első volt. Lekési a különvonatot, így barátai repülő autóján érkezik tanulmányai színhelyére. S a java csak ezután következik..." (moly.hu)
A hét kötet közül ez az, amelyiket a legkevésbé szeretem. Nem igazán tudom megmondani, hogy miért. A filmekkel is ugyanez az helyzet.
"Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett és szuperbiztos börtönből megszökik egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfortba tart, a Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába. A varázslónövendék Harry Potter és barátai számára a harmadik tanév sem csak a vizsgák izgalmait tartogatja..." (moly.hu)
Ez a kedvencem a hét kötet közül. Nem igazán tudom megmondani, hogy miért, talán közrejátszik benne az is, hogy Harrynek végre előkerül egy olyan családtagja (a keresztapja), aki szereti és mindenben támogatja és akire ezután számíthat. Bár ezt beárnyékolja, hogy Sirius továbbra is szökésben van.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése