Vagyis esetemben Back to University!
Már rengeteg blogon megjelentek a Back to School-os posztok sok-sok tanáccsal, tippekkel és zsákmányokkal. Én is valami ilyesmit írok most, bár nem csinálok belőle sorozatot, hanem egy posztban írok mindenről, bár tényleg csak pár alap dologról, ami engem is érint.
Most kezdem a 7. félévemet az egyetemen és ha nem lenne a csúszásom, akkor ez lenne az utolsó, de sajnos nem sikerült egy tantárgyam, emiatt pedig csúszok a ráépülő tantárgyakkal. :/
Na de nem ez a lényeg. :)
Az iskola előtti bevásárlás nálam most kimerült 3db hibajavító rollerben és egy irattartóban. Ez utóbbi nem is igazán szükséges a sulihoz. :D Tollaim vannak, füzeteim is maradtak még tavalyról.
A három hibajavító szettben volt, 800Ft. Szerintem ez nagyon jó ár értük, nagyon sokáig elég is lesz. Bár a képen még látható a rózsaszín is, de azt tesómmal elcseréltem egy narancssárgára, mert neki az nem tetszik, nekem meg teljesen mindegy. :D
Az irattartó pedig kellett már, mert a régi már elég szakadt volt, ebben pedig több hely is van, 750Ft volt, ha jól emlékszem.
Igazából tényleg csak füzetre és tollakra van szükségem. :)
Az órarendem egész jóra sikerült, hétfőn van több órán és elég későn is végzek, de szerencsére a többi napon csak 2-2 órám lesz. Pénteken pedig nincs is órám, úgyhogy már csütörtök délután haza tudok jönni. Persze ha majd jönnek a ZH-k, akkor nem járkálok minden héten haza. :D
Minden félév elején megfogadom, hogy minden héten átnézem a jegyzeteimet azokból a tárgyakból is, amikből nincs félév közben számonkérés, de mindig elmarad, pedig a saját dolgom könnyíteném meg a vizsgaidőszakban. Bár most inkább olyan tantárgyaim lesznek, amikből hétről hétre készülni kell.
Persze azt is mindig megfogadom, hogy jobban fogok teljesíteni és többet tanulok, de aztán a végén örülök, hogy sikerül egy-egy tantárgy.
Hétfőn reggel 8-kor nekem is megkezdődik a tanítás, de bevallom én már várom. Lesz egy kis rendszer ismét az életemben. :)
Ti várjátok a sulit?
Szia! Jó ez a kis poszt, látom nem csak én vagyok ilyen "Az év elején még nagy a lendület aztán megunom" típus. Én is minden évben elhatározom, hogy most tanulni fogok, meg precízebb szorgalmasabb leszek aztán ez az első hét után elfelejtődik valahogy :)
VálaszTörlésU.i: nekem a rózsaszín tetszik a legjobban ;) Sikeres évkezdést kívánok! Ja egyébként még szívesen maradtam volna itthon! :)
Szia! :)
TörlésLegalább nem vagyok egyedül :D
Köszönöm :) Neked is sok sikert! :)
Tesómnak is a rózsaszín tetszett a legjobban. :)