A múlt hetet Zamárdiban töltöttük a családdal. Szerencsére nagyon jó idő volt. :)
Balaton *-*
Hétfő este érkezett egy kisebb vihar, ezért kedden még kicsit borús volt az idő reggel, de dél körül már sütött a nap. Ezen a napon Tihany volt a cél. Megnéztük az Apátságot (mert már régen voltunk :D), utána pedig a Barátlakásokat vettük célba, mert valahogy eddig kimaradtak. El is indultunk, csak a rossz úton, ezért a kikötőhöz érünk le. :D Itt megebédeltünk, majd újult erővel ismét elindultunk és most szerencsésen a Barátlakásoknál kötöttünk ki. Ezután pedig jött egy hosszú séta vissza a révhez. :)
kacsák élvezik a hullámokat :D
tipikus reggelem: kávé és egy kis F1 :)
árnyékban olvasgatás :)
Már nem emlékszem pontosan melyik nap, de az egyik este a Kapitány vendéglőben vacsoráztunk, utána pedig elmentünk még fagyizni. Ez a fagyi valami isteni volt. *-*
egy kis nasi :)
olvastam :)
Utolsó este pedig a Grill büfében vacsoráztunk. Hatalmas mennyiség és nagyon finom volt. :)
Vasárnap délelőtt indultunk haza. Kecskemétnél megálltunk ebédelni a Fekete Gólya étteremben. ekkor volt a Kecskeméti repülőnap is, úgyhogy láttunk néhány repülőt is. :) Ez a hely valami csodálatos. Nekem nagyon tetszett. Tökéletes kiszolgálás, gyönyörű hely és isteni ételek. Kb. így lehetne jellemezni. :)
Joghurtos csirkemell camemberttel, grillezett bazsalikomos gyümölcsökkel és hercegnőburgonyával - már a neve is ínycsiklandozó *-* Nagyon finom volt. Fél adagot kértem, de nekem bőven elég volt. A tálalás is gyönyörű volt.
Tesómmal közösen ettünk desszertet is. :) Sült tejberizs házi eper szörp öntettel. Ez is nagyon ízlett. :)
Ha arra felé jártok próbáljátok ki ezt az éttermet, én csak ajánlani tudom. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése