2014. augusztus 12., kedd

Apróbb változások

Még a nyaralás előtt becímkéztem az összes bejegyzést és kiraktam az oldalsávba a címkefelhőt. Ezzel sokkal könnyebbé vált a bejegyzések közötti keresés, illetve egy kattintással elérhető lett az egy-egy témákhoz tartozó összes poszt.


A másik változás pedig a közösségi oldalas elérhetőségeim kis ikonjaiban következett be, ugyanis valamelyik nap, amikor felnéztem a blogra, a helyükön csak szürke kis jelek voltak. Ezért mindegyikhez kerestem új kis ikont, így most az eredeti színükben vannak jelen az oldalsávban.


Még a fejléc lecserélésén gondolkodom, csak előbb még ki kell gondoljam, hogy milyet szeretnék és persze meg is kell szerkesztenem, úgyhogy az még egy kicsit később lesz esedékes. 

Igyekszem kicsit aktívabb lenni, a nyaralás alatt gyűjtögettem a téma ötleteimet és fel is írtam őket, úgyhogy szép lassan el is kezdem őket megvalósítani.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése