2014. augusztus 6., szerda

Júliusi kedvencek

A Július főként a lakásfelújításról szólt nálunk. Az én szobám új padlót és új színt kapott, valamint át is rendeztem egy kicsit. Erről majd szeretnék egy külön bejegyzést írni, de még pár apróság hiányzik, de szerintem még ebben a hónapban sikerül megírnom.
Mivel a hónap nagy részében a felújítás miatt csak a legszükségesebb dolgok voltak bent, ezért külön kedvenc termékem nem igazán lett, a már eddig is beváltakat használtam. De ezen kívül azért sikerült összegyűjtenem néhány kedvencet más kategóriákból.



A kedvenc sorozatom az elmúlt hónapban a Bunheads volt. Erről már írtam egy bejegyzést, amit itt elolvashattok.



A kedvenc zeném a Passenger - Let Her Go című számának egy feldolgozása volt a Boyce Avenue és Hannah Trigwell előadásában. Anikó egyik videójának volt ez az aláfestőzenéje és azonnal megtetszett. Azóta pedig már rengetegszer meghallgattam.


A kedvenc könyvem Júliusban Stephanie Perkins Anna és a francia csók című története volt. Erről készülőben van egy bejegyzés, úgyhogy nem szeretnék sok mindent mondani róla. Nem véletlen, hogy itt szerepel a kedvences bejegyzésben. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése