2015. április 16., csütörtök

Bookworm TAG

Legutóbb Raminál láttam ezt a TAG-et és úgy gondoltam, hogy én is kitöltöm, hiszen a könyvekből sosem elég. :)

1. Emlékszel, hogyan szeretted meg az olvasást?
Igen, már többször is írtam róla a blogon. Egyáltalán nem szerettem olvasni, amikor kisebb voltam, de az egyik karácsonyra a Harry Potter első részét kaptam ajándékba (talán 11-12 éves lehettem). Emlékszem, hogy nem is örültem neki, de aztán elkezdtem olvasni és imádtam. Itt kezdődött az olvasás iránti szeretetem. :)

2. Általában hol olvasol?
A legtöbbet otthon, de rendszeresen olvasok a vonaton is.

3. Egyszerre szigorúan csak egy könyvet olvasol, vagy több is jöhet egyidejűleg?
Jellemzően csak egyet. Volt már olyan is, hogy többet is olvastam, de akkor sem egyszerre, hanem valamelyiket akkor épp szüneteltettem egy kicsit. De azt nem igazán szeretem, hogy egyik nap ebből egy kicsit, majd a másik nap a másikból.

4. Melyik a kedvenc műfajod?
Nincs kimondott kedvencem, de a legtöbbet romantikus, fantasy és ifjúsági (még ha kezdek is kinőni belőle) könyveket olvasok.

5. Van olyan műfaj, amit a világért sem olvasnál?
Szerintem nincs ilyen, próbálok nyitott lenni mindenre.

6. Van kedvenc könyved?
Hajaj. :D A Harry Potter sorozat mindenképpen, de nagyon szeretem a Luxen sorozatot, a Tökéletes kémia sorozatot, valamint A Tűz és Jég dalát is.

7. Melyik a leghosszabb könyv, amit valaha olvastál?
Eddig a Kardok vihara George R. R. Martintól, a maga kis majd 1200 oldalával. :D

8. Milyen könyvet vettél utoljára?
Michel Bussi: Emilie vagy Lyse-Rose és Sophie Kinsella: Mézeshetek, ezeket egyszerre vettem.

9. A könyvtári vagy a saját (vásárolt) könyveket szereted jobban?
Szeretem ha a saját tulajdonomban vannak a könyvek, nem tudom miért.

10. Jelenleg mit olvasol?
Tegnap kezdtem el a Varjak lakomáját.

11. Hol veszed a könyveidet?
Általában rendelni szoktam, akkor a bookline-ról vagy az Alexandra honlapjáról. Ha pedig könyvesboltba megyek. akkor Alexandra vagy Libri.

12. Előrendeltél már valaha könyvet?
Igen, ha jól emlékszem eddig  csak egyszer.

13. Hány könyvet veszel havonta?
Sajnos nem veszek havonta könyvet, de szeretnék ezen a későbbiekben változtatni.

14. Mit gondolsz az antikvár könyvekről?
Szerintem jó dolog, mert így könnyen hozzájuthatunk akár ritkaságokhoz, korábbi kiadásokhoz is.

15. Egymás mellett tartod a már elolvasott és a még olvasásra váró könyveidet?
Igen, nincsenek elkülönítve.

16. Az összes könyvet el akarod olvasni, ami a magánkönyvtáradban van?
Igen, úgyhogy van olvasnivalóm bőven.

17. Mit csinálsz azokkal a könyvekkel, amik a polcodon sorakoznak, de tudod, soha az életben nem olvasod el őket még egyszer?
Hát ők ott maradnak a polcon, bár szerencsére ilyen nem sok van, legalábbis az én polcomon. A közös polcon lehet, hogy több is van.

18. Adományoztál már könyvet?
Erre még nem volt példa sajnos.

19. Volt már könyvstopod?
Nem volt még, remélem, hogy nem is lesz.

20. Mit gondolsz, szerinted túl sok könyved van?
Olyan, hogy túl sok könyv, nem létezik. :)

Ti hogy álltok az olvasással? Ha már kitöltöttétek vagy kitöltitek ezt a TAG-et, akkor mindenképpen küldjétek el, kíváncsi vagyok a válaszaitokra. :)

4 megjegyzés:

  1. Szia Emy :)
    Nagyon sok válasszal én is így vagyok :) Ha majd lesz időm biztos, hogy kitöltöm :) Köszi az ötletet
    Szép napot :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! :)

      Szuper! Remélem hamarosan olvashatom a tiedet is! :)
      Neked is szép napot! :)

      Törlés
  2. Köszönöm a linkelést :)
    Jó volt olvasni a válaszaid, a Varjak lakomájához sok sikert, szerintem nekem ez tetszett a legkevésbé a sorozatból :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nincs mit. :)
      Köszi! :D Hát már előre tudom, hogy lassan fogok vele haladni a szakdolgozat és a záróvizsga miatt, meg unokatesóm is mondta, hogy akiket szeretek ebben nem lesznek benne. De hát muszáj ezt is elolvasni. :D

      Törlés