A harmadik heti témánk az ajándékkísérő volt. Viszonylag sok inspirációs kép nézegetésével töltött idő után kialakult bennem, hogy mit is szeretnék. Már tavaly és tavaly előtt is saját kezűleg készítettem el az ajándékkísérőket. A tavaly előttit itt, a tavalyit pedig itt megnézhetitek.
Lássuk a mostanit!
Egy fehér lapra megrajzoltam a sablont, majd ennek segítségével kivágtam az alapokat egy papírtörlő gurigából (van ilyen szó?), de kartonból is tökéletes, csak nekem az nem volt itthon. A mintás szalagból több csíkot egymás mellég ragasztottam egy lapra, majd abból háromszögeket vágtam ki, ezek lesznek a fenyők. A fák törzsének fahéjdarabkákat ragasztottam fel, majd a fenyők csúcsára kis dekor csillagokat ragasztottam. És kész is! A hátuljára kerül majd az ajándékozott neve és az, hogy kitől kapja. :)
Egymás mellett, várakozva arra, hogy az ajándékokra kerüljenek. :)
Nézzétek meg, hogy a többiek mit készítettek!
Ti saját kezűleg készítitek az ajándékkísérőt vagy inkább készen veszitek?
Olyan cukik lettek a kis fák. :)
VálaszTörlésKöszi :)
TörlésJaaaaajjj, hát ezek nagyon édesek :) és milyen jó ötlet a fahéj, biztos szuper illatos is így :)
VálaszTörlésKöszi :) Igen, ez is volt vele a cél. :) Ott szagolgattam őket egy ideig. :D
Törlés