Emlékszem, tavaly miközben a többiek bejegyzéseit olvasgattam, bennem is megfordult, hogy milyen jó lett volna jelentkezni, de valahogy akkor mégsem tettem. Idén viszont jelentkeztem és egyáltalán nem bántam meg! :)
A kezdeményezés kitalálója és szervezője Ilus. Nála kellett jelentkezni, majd a jelentkezési határidő lejárta után egy random sorrendet sorsolt a jelentkezők között és mindenki a sorban utána következőt ajándékozta meg.
Egy ilyen gyönyörűséget hozott a postás. Legszívesebben ki sem bontottam volna, bár így is percekig csak nézegettem. A címeket ilyen nagyon aranyos szívecskés lapra írta rá. :) (Amit egy kicsit elmaszatoltam egy képszerkesztővel. :D) Igazából nem is gondoltam volna, hogy ennyi mindent kapok! Bár szerintem túl sok támpontot nem adtam Juditnak, de így is sikerült neki olyan dolgokat belecsempészni a dobozba, amik nagyon-nagyon tetszenek! :)
Na de lássuk, miket rejtett a doboz! :)
Hú, nem is tudom, hol kezdjem! :)
A bögre nagyon aranyos, nagyon tetszenek a norvég mintás dolgok. A Yankee Candle mintagyertya pedig telitalálat! Nagyon tetszik az illata, tuti ezt fogom égetni karácsonykor! :) Szegény kis angyalkának hosszú volt az út, így ő egy kicsit megsérült, de egy picit korrigáltuk apával. Most épp az íróasztalom feletti parafatáblán lakik, de karácsonyra átköltözik majd a kis fámra. :)
Kaptam még teákat, imádom a teákat! :D, és édességet is. Az essence kézkrémnek isteni cseresznye illata van! Még nem tudtam rájönni, hogy mire emlékeztet, de nagyon tetszik. A két lakk pedig valami gyönyörű. A catrice lakkot már ki is próbáltam, az OPI-val pedig már tervezgetem a karácsonyi manikűrt. :) A dobozban lapult még egy Vichy alapozó minta is. A doboz tetejébe pedig egy nagyon aranyos kis üzenetet ragasztott Judit.
Nagyon-nagyon-nagyon szépen köszönöm még egyszer Juditnak ezt a rengeteg csodás dolgot! ♥ :)
Nézzétek meg mit kaptak a többiek! :)
Örülök hogy örömet okoztam és hogy tetszenek az ajándékok!! Kár hogy a kis hógömbös dísz megsérült... pedig csomagban adtam fel... Boldog karácsonyt!! *-*
VálaszTörlésKöszönöm!:) Neked is Boldog Karácsonyt! :)
Törlésja és köszi hogy nem látszódnak a címek :) :)
TörlésAz a bögre milyen édes! :) Judy nagyon kitett magáért. :)
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésKöszi Moon Angel kedves vagy! Örömet akartam okozni :)
Törlésnagyon cuki az a bögre. :)
VálaszTörlésköszi :)
TörlésNagyon jó dolgokat kaptál, nagyon tetszik a bögre!
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésA kedvenc számomra a Catrice lakk, egyébként csodás ajándékok! :)
VálaszTörlésKöszönöm, csodaszép színe van. :)
TörlésÓóóóó, nagyon szép csomagot kaptál :)
VálaszTörlésmennyire aranyos csomag :)
VálaszTörlésAz a bögre nagyon cuki! :3
VálaszTörlésKöszönöm! :)
TörlésNagyon aranyos a bögre. :)
VálaszTörlésKöszönöm :)
Törlés